Mint ahogyan mindennapi életünkből, úgy városaink tereiből is igyekszünk kizárni azt, ami mocskos, gusztustalan és undorító. Erről szólt előző maratoni műsorunk, ahol a városi vizelés lehetőségeiről beszéltünk, de végeredményben erről szól az is, ha városnegyedeket bontunk el, mert nem tartjuk higiénikusnak, vagy éppen kezelhetőnek, azt ami ott kialakult. Így vesztettük el a Tabánt, részben a középkori belvárost és egy kortárs példát megidézve, ezért jöhetett létre a Corvin negyed is, hogy egy nem kedvelt városnegyedbe belebontva kedveltté tegye azt.

A műsor vendége Németh Roland Dániel volt, frissen diplomázott építész, aki szennyvíztisztító telepet és biogáz erőművet tervezett nem máshova, mint a belvárosban található Markusovszky térre. A helyszínválasztás hajmeresztőnek tűnhet, és biztosak vagyunk, hogyha nem egy diplomtervről lenne szó, hanem valós elképzelésről, akkor viharos lakossági fórumokat kéne átvészelniük az önkormányzati alkalmazottaknak, ennek ellenére már régóta megannyi érv szól, a kisméretű, lokális szennyvízkezelés mellet.

A terv vállaltan próbálja közelebb hozni az városi lakókhoz azt, amiről nem szívesen veszünk tudomást, és amit már évezredek óta próbálunk eltűntetni a városainkban, a szennyvizet. Szembesülni a ténnyel, hogy városi létünk és a természettől való eltávolodásunknak súlya van, egyértelmű társadalmi hasznot is hajthat. Jelenleg nagyon sok olyan szennyezés kerül csatornáinkba, amelyek megnehezítik a szennyvíz újrahasznosítását. Olaj és megannyi csatornatisztító vegyszer ömlik bele jelenleg csatornáinkba, ami sokkal veszélyesebb, mint az emberei salakanyag. Ha szemünk előtt látjuk hasznosulni a szennyvizet, ahogyan tiszta föld és a Dunába visszaereszthető - a természetre nem káros - víz keletkezik, miközben annyi energia termelődik, ami egy fél kerületet el tud látni, akkor lehet, hogy kétszer meggondoljuk mit is öntünk a csatornába. Mi több, ez a környezetbarát és energiatermelő eljárás, akkor a leghatékonyabb, ha a csatorna rendszerbe kerülő szennyvíz minél hamarabb kezelésbe kerül. Jelenleg mire az Északpesti és Csepeli szennyvíztisztító telepeinkig eljut a szennyvíz, biogáz termelésre korlátozottan lehet használni, hiszen jelentős bomláson megy keresztül a hosszú út során, ami visszavesz a hatékonyságból. A sok kisebb lokálisan elhelyezett szennyvíztisztító telep koncepciója pedig, már a Csepeli szennyvíztelep monstrum építése közben alternatívaként merült fel.

Diplomabeutatas_roland.jpg

Mindezen problémákra volt válasz Németh Roland Dániel diplomaterve, amely sexy formavilágával és tájépítészeti megoldásaival teremtett egy belvárosi parkot és kávézó helyet, ahol a látogató erre tervezett tereken keresztül ismerheti meg az általunk termelt szennyvíz sorsát. További észveszejtő részletek a műsorban és Roland blogján!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.