cimlec.jpg

Ahogy 2010 és 2011 után, úgy idén is összeállt a fővárosra legnagyobb hatást kifejtő személyek, illetve most először, szervezetek listája. Releváns arcok - azt válogatjuk össze, kiknek a hatása volt érezhető idén közvetlenül is Budapesten, kikkel találkozott az ember leginkább, ha városfejlesztésről, építészetről volt szó, vagy kiknek köszönhetően került a világ nyilvánosság elé a város.

2011.01.08. Budapest releváns arcai 2012 by Hetibeton on Mixcloud

10lec.jpg

 

Hallgatói Hálózat - A Hallgatói Hálózat decemberi akcióival megmutatta, hogy békésen, kulturáltan is le lehet vezényelni spontán tüntetéseket. A több napon át tartó akciósorozat során fontos szerepet kaptak Budapest utcái: fel lettek használva, hogy a rajtuk való masírozáson keresztül kapjanak hangot a tüntetők követelései. Tulajdonképpen egy játékról van szó: minél jelentősebb az elfoglalt közterület (forgalmi vagy szimbolikus szempontból), annál nagyobbat szól a demonstráció - ez alapján alakult ki a hidak, főutak hierarchiája. Az eredmény egy kifordított fogócska lett a rendőrséggel, amely azzal akarta elvenni a tüntetés élét, hogy előre lezárta a vélt útvonalat - amire a tüntetők az útvonal megváltoztatásával válaszoltak. Így alakult ki a furcsa GPS-es játék, amelyben az útvonalat diktáló női hang a rendőrség, de az általa ajánlott út elkerülése, a folyamatos újratervezés a cél. Aki részt vett ezeken a vonulásokon, egészen más oldaláról ismerhette meg Budapest köztereit.

09lec.jpg

Mondik Noémi - Mondik Noémi meghódította az világhálót: első helyezettje lett a méltán elismert kúllistának, videóinterjút készített vele a hvg.hu, bejárta az internetek hazai és nemzetközi vizeit is. Mi azonban nem ebben látjuk jelentőségét. Való igaz, hogy Paintben készített animgifjei cukik, de stílusát egyedinek azért túlzás nevezni - bár valóban aktuális, trendi. Amivel mégis felkeltette az érdeklődésünket, az a lakótelepi romantika, amit megjelenít animációin - ráadásul a hvg.hu által készített interjú alapján öntudatlanul. Állítása szerint utálja lakóhelyét, és rossz érzéseit, tapasztalatait örökíti meg - a befogadói oldal azonban egyértelműen nem egy közös bosszankodás apropóján bombázza lájkokkal a blogját!

08lec.jpg

Közösségi Kertészek - A közösségi kertek a Kortárs Építészeti Központ mintaprojektje, amelynek célja nem más mint a már világszerte megannyi példával bíró városi kertészkedés meghonosítása Budapesten. Listánkra pedig azoknak az embereknek a közössége került fel 2012-ben akik részt vettek ebben a mintaprojektben ezzel is népszerűsítve a Kortárs Építészeti Központ által kitűzött célt: legyen természetes, hogy a város közepén is a saját paradicsomodat fogyasztod! Gazdagok, szépek és kertészkednek a város legkülönbözőbb pontjain, mi kell még? 

07lec.jpg

Polyák Levente - Urbanista, több egyetem oktatója és kutatója, a Kortárs Építészeti Központ kuratóriumának tagja. Levente régóta aktív tevékenységet folytat Magyarországon és a világban építészet és urbanizmus témakörében. 2012 őszén egy kurzus és beszélgetéssorozat szervezésébe vágott, amely a KÉK és a MOME együttműködésében valósult meg a Művelődési Szinten. A sorozat LAKATLAN névre hallgatott és minden héten egyetemi diákokkal és meghívott vendékkel járta körül az üres ingatlanok Budapesten és Magyarországon is égető problémáját. Ezzel Levente Budapesten elsőként foglalkozott tematizáltan, nemzetközi példákat is felvonultatva a problémával, amely mindenképpen példaértékű! Létre is jött egy az ilyen üres ingatlanokat gyűjtő crowdmap, azaz közösségi térkép!

06lec.jpg

A38 hajó - Bár nem ma indult, de 2012-ben óriási sikereket könyvelhetett el: két egymástól független közönségszavazáson is a világ legjobb klubbjának választották. Nem ismerjük a szavazások pontos hátterét és részleteit, ezek a történet szempontjából lényegtelenek is: a Lonely Planets és az Electronic Beats magazinon keresztül a világ fiataljai ezentúl mint a világ legjobb szórakozóhelyével fognak találkozni a budapesti A38-cal.

05lec.jpg

Finta Sándor - A Magyarországon talán egyedülállóan tényleg világhírű Sporaarchitects építésziroda alapító tagja, és jelenleg Budapest főépítésze. Hosszú évek óta az első főépítész, aki iránt a nem szakmai média is komolyan érdeklődött - köszönhető ez annak, hogy Finta Sándor nem most először tűnt fel közéleti szereplőként. A Kortárs Építészeti Központ alapító tagjaként nem egy rendezvényhez adta az arcát, többször járta a várost Földes Andrással indexvideókban. Legfontosabbnak vele kapcsolatban mégis azt tartjuk, hogy nyíltan kimondta: Budapest építészetének jelenleg nem a felelőtlen költekezésről és a presztízs értékű beruházásokról kell szólnia, hanem a már meglévő ingatlanállományunk újragondolásáról.

04lec.jpg

Tima Zoltán - Ybl díjas építészünk tavaly a Skycourt tervezésével egy 9. helyet érdemelt a listánkon, idén azonban a Kossuth tér átalakítási terveivel rögtön a 4. helyre ugrott. Nyílván mi magunk is furcsán tekintettünk bizonyos megnyilvánulásaira a tervekkel kapcsolatban, és az sem feltétlen volt érthető, hogy miért kell egy építésznek annyira benyalnia a hatalomnak mint ahogy ő tette, az azonban kétségtelen, hogy az ország főterének áttervezőjéről van szó, aki csapatával hosszú évekre fogja meghatározni nemzeti ünnepeink helyszínének városépítészeti arculatát. Ez bizony komoly hatás.

03lec.jpg

Vitézy Dávid - Régóta szó volt róla, hogy felkerüljön a listára, azonban 2012 volt az első év, amikor munkája gyümölcse beérni látszott. Az ő tevékenykedésének köszönhetően megalapított Budapesti Közlekedési Központ, mint a BKV felügyeleti szerve, látványos működésbe kezdett. Létrejött a dunai tömegközlekedés, májustól 150 új busz fog forgalomba állni, előkészítették és támogatást is kaptak a trolibuszpark teljes megújítására, a budai fonódo villamoshálózat terve pedig a Moszkva tér felújításával párhuzamban egyre kézzelfoghatóbbá válik. Ami pedig igazán dícséretes, hogy ezeket az eredményeket Vitézy az egyre fokozódó politikai ellenszélben tudta elérni.

02lec.jpg

Bruce Willis - Ahhoz, hogy valaki Releváns Arc lehessen, vagy közvetlen hatást kell kifejtenie a város életére, vagy hírét kell vinnie a nagyvilágba. Bruce Willis mindkettőt megtette: 3 hónapon át megbénította Budapest közlekedését, napi szinten találkozhattunk orosz utcanévtáblákkal, szovjet emlékművekkel és különféle helikopterekkel, de legfőképp lezárt utcákkal. Mindezt azért, mert itt forgatta a világ legjobb filmsorozata, a Die Hard következő részét. Aligha van erre statisztika, de valószínűsítjük: hiába nem önmagát, hanem Moszkvát alakítja Budapest, az biztos, hogy ilyen horderejű filmet ennyi, felismerhetően budapesti helyszínnel még nem játszottak a mozik.

01lec.jpg

Mercedes-Benz - Ki lehetne Relevánsabb Arca Budapestnek 2012-ben, mint a kecskeméti Mercedes-gyár? Na nem azért, mert ennyire megnőtt volna az aránya a Pesten Mercedessel közlekedőknek, az ok ennél sokkal szaftosabb. A valaha volt Kulturális Örökségvédelmi Hivatal ugyanis 2.8 milliárd forintos régészeti feltárást irányozott elő a kecskeméti Mercedes-gyár tervezett bővítése előtt, ezzel, öntudatlanul, megtéve az első lépést a műemlékvédelemért felelős intézmény megszüntetése felé. A Mercedes panasszal élt, a Nemzeti Együttműködés Rendszere pedig a kétharmaddal - a többi már történelem. A hetiBeton stáb nem állítja, hogy a KÖH hatékonyan működött, de megszűnésének módja és az a fejetlenség, amely maradt utána, jelentősen veszélyeztetheti Budapest jelenlegi városképét.

borito640bar.jpg

alcimlec_1.jpg

A tavalyi, 2011-es Budapest Releváns Arcai listának a készítésébe némileg savanyú pofával vágtunk bele. Mi magunk is szomorúan konstatáltuk akkor, hogy Orbán Viktor és kabinetje fejtette ki a legkomolyabb hatást Budapestre, a politika jelölte ki szakmai kérdésekben is a főbb irányvonalakat. Pláza-híd, Múzeumi Negyed, Budavári palota, Kossuth tér átalakítása - ezek a fontosabb projektek lettek bejelentve abban az évben, és mindegyik bejelentéssel kapcsolatban meg kellett állapítanunk, hogy elmaradt a projektek átlátható, a szakmát (és a nyilvánosságot) is bevonó előkészítése. 2012-ben némileg árnyalódott a helyzet, az irányok már kijelölésre kerültek, így a politika átengedte a terepet, megindulhatott a szakma munkálkodása. Visszamenőlegesen megkezdődött a kommunikáció, előbújtak az irodák félhomályában merengő tervezők, nyilatkoztak, magyaráztak, helyeseltek, labancoztak, de leginkább láthatóak voltak - nem úgy mint 2011-ben. Ezzel párhuzamosan a Budapest sorsát egyengető, aktív közösség újra mozdulni látszott az eseményekkel kapcsolatban. A Kortárs Építészeti Központ tagjai és aktivistái új, komoly visszhangot kiváltó projektekbe vágták a fejszéjüket, miközben alapító tagjuk, Finta Sándor, főépítésszé lépett elő. Vele párhuzamosan egyre inkább érezteti hatását Vitézy Dávid is, aki ugyancsak a civil szférán át találta meg az utat a vezetői székhez.

Ennek ellenére az építész szakma továbbra is komoly deficitet könyvelhet el a Budapesti történésekkel és a magyaroszági építészet helyzetének lekövetésével kapcsolatban. A Magyar Építész Kamara és a magyar építészképzés szemmel láthatóan képtelen menedzselni a szakma egyre siralmasabb helyzetét. Noll Tamás, a Magyar Építész Kamara elnöke sem kerülhetett volna fel az index.hu címlapra, ha a Portfólió.hu nem találja érdekesnek, hogy az építészszakma gyakorlatilag haldoklik a gazdasági helyzet miatt. Hasonlóan ritkán találkozhattunk Tarlós István nevével is - az elmúlt évekhez hasonlóan, idén sem lehet semmi komoly eredményt neki tulajdonítani. Látványos, hogy ami ma Budapesten történik, az vagy közvetlenül az Orbán-kormánytól származik, vagy még Demszky Gábortól - gondoljunk csak a Ferenciek tere felújításának elkezdésére, az új metrószerelvényekre, és a lassan hihetővé váló négyesmetróról és a BuBiról érkező hírekre.

Összességében kijelenthető, hogy Budapest és a politika összefonódásának köszönhetően 2012 javarészt átmeneti év volt: utóbbi látszólag háttérbe szorult, teret engedve a szakmának. Azonban naívság lenne azt gondolni, hogy a 2011-ben beindított projektek sikeressége ne a következő választásokig hátralevő időn, és a választás eredményén múlna. A hetiBeton stáb sejtése szerint a jelenlegi vezetés több olyan budapesti ügybe is belekezdett, amelyet garantáltan nem fog tudni befejezni - hiszen egyelőre elkezdeni sem sikerült ezeket.

Szerinted ki Budapest legrelevánsabb arca?
Hallgatói Hálózat
Mondik Noémi
Közösségi Kertészek
Polyák Levente
A38 hajó
Finta Sándor
Tima Zoltán
Vitézy Dávid
Bruce Willis
Mercedes - Benz

Web Polls

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2013.01.11. 16:44:27

Azt hiszem, keveset vagyok mostanában Pesten, mert Mondik Noémiről még sose hallottam...

darvaskristof 2013.01.12. 01:58:40

Nagyon tetszett a műsor, egy-két megjegyzés a végéhez:

A Ferenciek tere átalakítása, mint a Budapest Szíve program része, egyformán köthető az előző és a jelenlegi főpolgármesterhez, a BKK-hoz és az V. kerületi polgármesterhez. Ez Budapesten hatalmas teljesítmény, hogy Demszky Gábor, Rogán Antal és Tarlós István lényegében egyet tudott valamiben érteni, és a jelenlegi vezetés minden további nélkül folytatja az előbb elkezdett munkát. Legfeljebb egy-két autós háborog, hisz micsoda dolog, hogy az eddig aluljáróba kényszerített keresztező gyalogosforgalom újra megjelenik a felszínen.

Az Alstom metrószerelvényeknél is igazi munkamegosztás működött a mostani és az előző vezetés között, de az már inkább úgy, hogy amit az előző elrontott, azt a mostani megpróbálta helyrehozni.
Nem mintha különösen kedvelném a Tarlós-féle vezetést, nem szokásom az elmúltnyolcévezés, de itt valóban 2010 előtt köttettek meg azok a rendkívül rossz szerződések, amelyek miatt majdnem meghiúsult az egész és fizethettük volna vissza az EU-nak a 4-es metrós pénzt, ha aztán Versailles-i bíróság nem Budapestnek adott volna igazat.