Száztizenötödik adás 01.06

 2012.01.06. 11:48

Budapest releváns arcai 2011

10. helyezett: Kopiás Attila Steve

Informatikus, szociológus hallgató, civil aktivista, a Társadalomelméleti Kollégium tagja. Akcióival fehívta a figyelmet a hajléktalanokkal szembeni igazságtalanságokra. A Rezső téren kifeküdt egy padra, majd megvárta a rendőröket akik hajléktalanság vádjával bevitték őt a rendőrségre; másnap öltönyben próbálta meg ugyanezt, úgy már nem kellett a rendőröknek. A Börtön Helyett Lakhatást hálózat aktivistájaként több köztéri akció szervezője.

9. helyezett: Tima Zoltán

A Középülettervező Vállalat és a Tima Stúdió építészeként a Budapest Airport bővítésének, a Skycourt tervezője. Olyan épülettel ajándékozta meg városunkat, amely méltó utolsó emlékként maradhat meg a távozó turistákban – még az Archdaily nevű nemzetközi építészeti portálra is felkerült

8. helyezett: Földes András

Az index.hu építészeti és művészeti témákért felelős újságírója. Oknyomozó riporterként félelmet nem ismerve nyilvánosságra hozta a tavalyi listánkon 7. helyezést elért Csipak Péter ingatlanberuházó épülő villájával kapcsolatos telekhatár-átlépéseket és szabálysértéseket, aminek eredményeképp Csipakot a szabálytalan rész visszabontására kötelezték. Ezzel Földes bebizonyította, hogy építészetet és várost érintő témákban is lehet számítani a nyilvánosság kényszerítő erejére.

7. helyezett: Finta József

Tavaly is felkerült, idén is felkerült, Finta József már csak ilyen. Nem mondjuk el még egyszer, mennyire meghatározó építész Budapesten. A tavalyi 3. hely után idén a 7. helyen landolt, köszönhetően az ő nevével fémjelzett Finta Stúdióhoz kötődő plázahíd koncepciónak, a Széll Kálmán tér rendezési koncepciójának, és a K&H Székház épületének.  A város nagy örege, akinek 2011-ben még verses kötete is megjelent!

6. helyezett: Magyarósi Csaba

Az index.hu újságírója, blogger. Szűcs Ádámmal szerkesztik az Egy Nap a Városban című blogot, nagy közönségsikert értek el. Blogjuk Budapestre fókuszáló életstílus magazin, amelyről azt gondoljuk, hogy sokat tett azért, hogy az emberek pozitívan gondolkodjanak a városról - még akkor is, ha történetesen nincs pénzük viccből szállodában aludni, vagy a város legdrágább éttermeiben reggelizni.

5. helyezett: Evan Rail

A New York Times újságírója, világjáró publicista, aki július 28-án publikált cikkében Budapesten eltöltött 36 óráját írta le ajánlva a várost mindazok számára, aki szeretik, ha egy városban egyszerre lehet szórakozni, kulturálódni és szép házakat is nézni. Ezért igazi Releváns Arccá lépett elő.

4. helyezett: Szőcs Géza

Politikus, kultúráért felelős szócső államtitkár. A Szépművészeti Múzeum bővítésének lefújásának bejelentője. Az Andrássy-tengely koncepció bejelentője, ami szerint az Ötvenhatosok terén jönne létre egy múzeumi negyed, az Andrássy út forgalma pedig a föld alá kerülne. (Emlékezzünk Tarlós főpolgármesteri kampányprogramjára, ami még a Nyugati pályaudvar sínjeire és a Podmaniczky út vonalára vizionált hasonló fejlesztést.)

3. helyezett: Kocsis Máté

Politikus, Józsefváros polgármestere, az ország hajléktalanügyi referense, sziklamászó. Egyidős a hetiBeton építészeti rádióműsor vezetőivel (na jó, nem). Gyakorlatilag közvetlen hatása van Budapest hajléktalanügyeire, nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a hajléktalan-helyzet bűnügyi kérdés lett. Gratulálunk!

2. helyezett: Tarlós István

Politikus, Budapest főpolgármestere. Kiadott Zöld könyvet, Fehér könyvet, átnevezett egy rakat utcát, megtervezte Budapest új zászlaját, megtervezte mégegyszer Budapest új zászlaját, vitatkozott az Alstommal – valójában főpolgármesterként gyakorlatilag semmi érdemlegeset nem tett. Mégis ő az, aki a legtöbbet szerepelt a hírekben Budapesttel kapcsolatban, és akire a város ügyeit kevésbé aktívan követők igazán emlékezhetnek.

1. helyezett nincs, mert..


MTI Fotó: Kovács Attila

Tavaly állt először össze a hetiBeton stáb gondozásában a Budapest Releváns Arcai lista. 2010 építészeti és urbanisztikai szempontból rendkívül eseménydús év volt. Akkor még úgy tűnt, kibővítik a Szépművészeti Múzeumot, megérkezhet Norman Foster zeppelinje a Bécsi utcában, stb – így nagy lelkesedéssel vágtunk bele a lista összeállításába. Nem így történt ez idén. 2011-ben nem beszélhetünk beruházók és civilek összecsapásáról, nem beszélhetünk építészek és muzeulógusok vitáiról. Gyakorlatilag semmilyen komolyabb szakmai vitát nem tudtunk felidézni az idei évből, amely mentén előbukkanhattak volna a Releváns Arcok, holott a víziók csak úgy repkedtek a Duna felett. Új múzeumi negyed, Andrássy út föld alá vitele, Budavári Palota felújítása, pláza híd, Nyugati Pályaudvar bővítési terve, Széll Kálmán tér.

A hatalom felől érkező figyelemelterelő építészeti víziók és az azok elleni civil zúgolódást, a vita hiányáról való vitázást nem tekintjük építészeti és urbanisztikai vitának. Márpedig ha a körülöttünk lévő világ változásairól nincs széleskörű szakmai és civil diskurzus, akkor nincsen lehetőség arra sem, hogy a városszövet esetleges változásai miatt felgyülemlett kérdéseink megválaszolódjanak, és közelebb kerülhessünk ahhoz, ami a miénk is: a városhoz. Ezen a folyamat ellen sem az építész szakma, sem az építészetért érdeklődök és azzal kapcsolatban lévő szakmák képviselői nem fejtettek ki különösebb ellenállást. A Magyar Építész Kamara gyatra közleményekben próbálta elkenni a tényt, miszerint a szakma figyelmen kívül hagyásával születnek a döntések Budapesten; a 2010-es évben a vitákban aktívan résztvevő, azoknak fórumot adó Kortárs Építészeti Központ sem tudta hozni az előző évi formáját. Nem tagadjuk, hogy építészet politika összefügg, de mindig próbáltuk kerülni az aktív politizálást a műsor során; idén azonban nem tudunk elmenni a tény mellet, hogy mint az ország legtöbb dolgára, úgy az építészetre és Budapestre is – főpolgármester, szakma, civilek helyett – az Orbán-kormány volt a legnagyobb hatással.

 

 

 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.06. 14:21:34

Mindenképpen Ovi a releváns arc. Sajnos nem egy jó képű gyerek... Így Budapest is vissza van minősítve...

Pinka-Panka 2012.01.06. 14:32:44

@TrueY: Nem kell, hogy jóképű legyen, elég ha jó ember.

TrueY · http://qltura.blog.hu 2012.01.06. 14:37:18

@Pinka-Panka: Akkor Ovi kihúzva a listáról... ;)

Morbo, a megsemmisítő 2012.01.06. 14:52:47

A többség teljesítménye abban merül ki, hogy ilyen meg olyan geci nagy fejlesztéseket víziónál, aztcsá'. Nekem is elég nagy a fantáziám, hová kell küldeni az önéletrajzot hogy kapjak egy ilyen havi 800 nettós állást?

Smiló · http://hetibeton.blog.hu/ 2012.01.06. 14:57:13

@Morbo, a megsemmisítő: Rátapintottál az ingatlanberuházások lényegére. Ha meg tudod szerezni a banki hitelt a vízióidhoz, akkor hajrá.
süti beállítások módosítása