Viszlát Tilos, viszlát Index

 2013.10.21. 12:29

A hetiBeton rádióműsor formájában véget ér. Ez azonban nem kell, hogy elkeserítse a rajongókat, ugyanis a hetiBeton (Kelecsényi Kristóf, Smiló Dávid és Zsámboki Miklós) a 444-en folytatja az építészeti, urbanisztikai fejenpörgést. Várunk mindenkit a hetiBeton.444.hu-n!

coverphoto.jpg

cimlec.jpg

Ahogy 2010 és 2011 után, úgy idén is összeállt a fővárosra legnagyobb hatást kifejtő személyek, illetve most először, szervezetek listája. Releváns arcok - azt válogatjuk össze, kiknek a hatása volt érezhető idén közvetlenül is Budapesten, kikkel találkozott az ember leginkább, ha városfejlesztésről, építészetről volt szó, vagy kiknek köszönhetően került a világ nyilvánosság elé a város.

2011.01.08. Budapest releváns arcai 2012 by Hetibeton on Mixcloud

A hetiBeton stáb nem először fut bele abba,  hogy az autóskultúra hangadói tanúbizonyságát adják annak, hogy fogalmuk sincs mi az, ami történik a városban, és hogy ezeket a bizonyos történéseket milyen folyamatok is mozgatják. Ez a tájékozatlanság pedig, párosulva egy általános, a város vezetőibe és tervezőibe vetett bizalmatlansággal, olyan szövegeket szülhet, mint amilyen a minap volt olvasható a totalcar.hu-n.

20120405210459.jpg

Százharminchetedik adás, 11.13.

 2012.11.20. 10:04

Napokon belül kezdetét veszi a Ferenciek tere átalakítása. Ezzel az egyik karakteres gócpontja számolódik fel annak a második világháború utáni városépítészeti hozzáállásnak, amely a városon belüli közlekedést autóspreferenciájúnak tekinti. Olyan önkormányzati és városépítészeti lépésről van szó, ami többé nem tekinti tabunak a problémás közlekedési csomópontok megbolygatását, és ez mindenképpen várostörténeti jelentőségű lépés.

Százharmincegyedik adás, 08.07.

 2012.08.16. 11:01

A Műcsarnokban a kéthete megnyitott „Mi a magyar?” c. kiállítás apropóján mi arra a kérdésre nem kerestük a választ, hogy „mi a magyar építészet?”. Ahogy arra egy betelefonáló szerintünk is helyesen rávilágított, nem biztos, hogy kell erre a kérdésre választ adni. Azt azonban nem tartjuk megkerülhetőnek, hogy az elmúlt 100-200 évben ez téma volt: építészek, politikusok és emberek is keresték a választ a nagy kérdésre. Ha nem is folyamatos, de időnként fel-feléledő diskurzus folyt és folyik arról, hogy mit is jelent magyarként építészetet művelni, ha jelent ez egyáltalán valamit. Úgyhogy megnéztük, milyen lehetséges válaszok vannak.

süti beállítások módosítása