Százharminchetedik adás, 11.13.

 2012.11.20. 10:04

Napokon belül kezdetét veszi a Ferenciek tere átalakítása. Ezzel az egyik karakteres gócpontja számolódik fel annak a második világháború utáni városépítészeti hozzáállásnak, amely a városon belüli közlekedést autóspreferenciájúnak tekinti. Olyan önkormányzati és városépítészeti lépésről van szó, ami többé nem tekinti tabunak a problémás közlekedési csomópontok megbolygatását, és ez mindenképpen várostörténeti jelentőségű lépés.

A belvárosi közterek eddigi átalakításai a Főutca projekttel együtt nem nyúltak olyan mélyen bele a teljes budapesti közlekedési rendszerbe, mint amilyen szinten a Ferenciek terei átalakítás azt most tenni fogja. Állítjuk ezt annak ellenére, hogy a levegő munkacsoport levelében kifejtetteknek megfelelően szerintük is bőven lehetne radikálisabb az átalakítás.

kep01.jpg

Ferenciek tere az autós aluljáró felhajtója nélkül, buszmegálló szigettel

Az átalakítás során lefedik az autós aluljárót, ezzel párhuzamosan áthelyezik a hídra való felhajtás lehetőségét az Irányi utcáról, a Március 15-e térre. A beruházás kulcs momentuma azonban az új burkolatok és lámpaoszlopokon túl annak a két zebrának a létrejötte lesz, amely újra lehetővé teszi a szintbeli kapcsolatot a Fő utca és a Váci utca jelenleg két egymástól elválasztott része között. A szintbeli kereszteződés megjelenése több okból is üdvözölendő, még akkor is, ha úgy tűnik, ez jelentősebben lassítja majd az átmenő forgalmat, mint egy a közlekedést különböző szinten kezelő kereszteződés. Ez a változás egyfelől jól mutatja azt a tényt, hogy a politikusok számára is egyre inkább szembeötlő: nem az autós az egyetlen, aki a várost használja. Továbbmenve ezen a vonalon, több gyalogos, biciklis és tömegközlekedő budapesti van, mint autós. Ez a fegyvertény hívhat elő olyan tendenciákat, aminek köszönhetően újra napirendre kerül az aluljárók és felüljárók helyett a szintbeli csomópont lehetősége még akkor is, ha egy magyarországi kelet-nyugati közlekedési főútvonalról van szó.

közlekrendúj02.jpg

Az új közlekedési rend

Az előny két részre bontható. Egyfelől a szintbeli közlekedés okán mellőzhető az aluljárókkal kapcsolatban szükségszerűen felmerülő megannyi akadálymentesítési kérdés, amely nem csak a fogyatékkal élő, de a babakocsival, a biciklivel közlekedők és még az öregek számára is nap mint nap égető probléma. Másfelől nem szabad elfelejteni azt sem, hogy a Ferenciek tere autós aluljárója valamit a szintbeli kereszteződés hiánya vezethetett az elmúlt 40 évben odáig, hogy egy a város valaha volt legreprezentatívabb utcája a Kossuth Lajos utca autópályává alakult. A két zebra jelentősen fogja átformálni a Kossuth utcán haladó forgalom dinamikáját, ezzel pedig azonnal érezhető komfortbeli változás fog bekövetkezni azok számára, akik gyalogosan haladna rajta végig.

kep02.jpg

A Fő utca torkolata

Ezen a ponton az átalakítás árulkodóan túl nő magán. A Ferenciek tere új közlekedési rendje egyfelől kulcsfontosságú a Fő utca teljes hosszának közlekedhetősége szempontjából. Ami azonban ennél még fontosabb, hogy előkészítő lépése annak ami - ha az eddig köztér átalakítási kedv nem hagy alább a városvezetők részéről - éveken belül újra életet lehel a Kossuth utcába, mégpedig a Ferenciek és az Astoria közötti autósközlekedés kétszer egysávosra csökkentésével. A hetiBeton stábja izgatottan várja ezeket a fejleményeket.

A műsorban fél órás bevezető után egy interjút hallgathattok meg Zöldi Péter építésszel, akit a Ferenciek tere tervezéséről kérdeztünk. Jó hallgatást!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dr. Balta$ár 2012.11.21. 08:36:16

"egyik karakteres gócpontja számolódik fel annak a második világháború utáni városépítészeti hozzáállásnak, amely a városon belüli közlekedést autóspreferenciájúnak tekinti"

primitív f@szok vagytok !

a 70-es években kiépített tömegközlekedést pl UYGANAZOKAT a buszokat, hálózatot és megállókat stb ROHASZTYÁTOK ÉPPEN...

agyatlan barmok... ok látom a szándékot hogy az autós hálózatot lerohasztani a VÁLSÁG BELI autázás szintye alá...

ok ok, de nem látom a TÖMEGKÖZLEKEDÉS fejlődését...

mindegy nem is érdekes... a színházak, mozik bezárnak, közlekedni már nem lehet... marad pár romkocsmás bölcsész egyemista és majd megéltek a turizmus és a korrupció virágzó üzletágaiból !

na szevasztok indul a lisztferihegyról a gépem az ideglenes ponyva terminálból !

dr. Balta$ár 2012.11.21. 08:41:17

@blah: "Érdekes, hogy ezt az eszetlen döntést valaki üdvözli."

ok a blogger... udvariasságból ír f@szságokat... de kommentet 160 ból egyet sem láttam, hogy végre... a nagyvárosi közlekedés egyetlen eddig rosszul, de működött lábát is kirúgják...

agyatlan po:cs minden politikus... zombik...

hitványak (alkalmatlan és gerinctelen) 1/2ázsiai primitiv csürhe

2012.11.21. 08:41:56

A XXI.században élünk - ezért minden reményünk meglehet arra, hogy jönnek a 0 emissziójú, pl. elektromos üzemű autók és egyéb közlekedési eszközök. Innen nézve valóban annyira jövőbe mutató megoldás a közlekedés akadályozása? A múlt, vagy a jövő városát építjük?

dr. Balta$ár 2012.11.21. 08:47:04

@kifli: "Nem kötelező autóval járni. Sok más mód is van."

anyád fogja becipelni a nemzeti cba ba az árut? vagy kimentek budaörsre metróval vásárolni?

agyatlan barom vagy... az eddigiek belső kis uccák voltak... de most belenyul a buta politikus egy majdnem működő rencerbe...

ott fox megrohadni ahogyan mindenki írta is... 6000 reteké lesz a belváros. de aztán se ki se be... a túristákat meg ledobják ejtőernyővel mi?

dr. Balta$ár 2012.11.21. 08:52:47

@kifli: "szerintem a taxi nem drága, sőt olcsó "

a büdös qva fajtád má tényleg

a taxi nem AUTÓ ???? pfuj... nyugati ármány, métej és rohadó kapitalista akna !

járjon mindenki taxival ? te taxis barom !

dr. Balta$ár 2012.11.21. 08:54:16

@yxygan: "Alapvetően az a gond, hogy a közlekedő autók 70-80%-ban egy emberke ül, a sofőr!! Erre kellene valahogy megoldást találni"

találtam ! HEURÉKA

a busz... a tömegközlekedés ! még külön sávja is van...

dr. Balta$ár 2012.11.21. 08:56:54

@lfleto: "ekkora projektnél nem járták-e körbe a felmerülő problémákat? "

honnan írsz? düssldorfból ???

ezt itt nem az az ország... igen, azt gondojjuk, hogy semmit nem jártak körül, pusztán a rogán segge és a keze (aláírása) körül forgott a szakami egyeztetés...

akkor még lehet ojjan törvényekrő ekről sem hallottál (nagyszámban szintén rogánn egyéni akciói) amit csak ugy csinálnak... hatás stb tanulmányok nélkül, iparágakat mexűntetve...

Roltii 2012.11.21. 08:57:02

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
ajánlom, hogy olvasd el az ehhez tartozó Totalcar vagy egyéb cikkeket.
Nem hasznos, sőt, ártalmas helyben melegíteni az autókat alapjáraton.
Röviden a lényeg: sokkal tovább tart így a nem ideális szakasz a motor működésében, mintha beindítanád, és pár ütem után (kenés, olajnyomás feláll, max 5mp) elindulsz, és csak picit terheled, de azt folyamatosan.
Télen egyetlen haszna van: esetleg meleg autóba ülsz már be (ha nem diesel, mert ott akkor se:)

Büntetném aki nem használja az indexét 2012.11.21. 08:58:02

Ha nincs parkolás a Belvárosban, márpedig most ismét kevesebb lesz, akkor az autósok nem fognak oda bemenni. Tényleg csak a romkocsmák mennek most. Külföldről is ide járnak. Szóval nem fog ez magára találni.

Crescendo 2012.11.21. 08:59:17

@Goyo: Akkor tenyleg nem erted. Ha az ut ateresztokepessegenel lenyegesen tobb auto akar athaladni, gyakorlatilag a beragadasok, bar van szerepuk elhanyagolhato. Szerinted meg nem igy van... Ha mindenki betartana a keresztezodesben nem ragadunk be szabalyt (ami egyebkent sokszor lehetetlen, mert nem lathato elore, hogy be fog ragadni) a dugok megszunnenek.
Ez olyan, mint a politika egyenletei: szegenyseg van, megoldas az, hogy elvesszuk attol a keves embertol, aki meg produktiv. Eszukbe sem jut, hogy esetleg az inaktivitas fo oka, hogy az adoterhek miatt mar versenykeptelenseg alakult ki...
En mar jartam mas varosokban is, es ott sincs kevesenbb auto. A kulonbseg, hogy ott a problemat nem ugy "oldjak meg", hogy tarsadalmi csoportokat jol osszeugrasztanak, hogy amig azon a egymast marjak a poltikanak semmit se kelljen tennie... Ez megy mar evtizedek ota itt, ezert tartunk ott, ahol...
A te hozzaszolasodbol kiderul, hogy imadod ezt a jatekot, hogyan huzzuk le az autosokat es maradsz is ezen a szinten. :(

Roltii 2012.11.21. 08:59:24

@yxygan: hol van erre példa? max annyit látok, hogy csinálnak carpool lane-eket, de ennyi, és nem több.
Komplexebb világban élünk, és nagyobb távolságokat teszünk meg, minthogy útitársakat lehessen találni.

Arról nem beszélve, hogy abba az autóba, amiben a gyerekedet viszed, nem biztos hogy túl sok szakadt idegent akarsz látni:) Persze, lehet, hogy téged nem zavarna...

csunyapalacsinta 2012.11.21. 08:59:46

@dome64: Egyelőre csak a máshol levetett buszok, villamosok, trolik és személyautók jönnek be az országba....

irinyeahétszentségit 2012.11.21. 09:01:25

A Március 15. tér déli része bejött? Én azt olvastam hogy a gördeszkások vették birtokba, és pusztul is szépen...

Roltii 2012.11.21. 09:03:05

@Crescendo:
ne haragudj, de ez hülyeség. Nem a beragadó autók okozzák a dugót, ezt más már olyan szépen leírta. A beragadó autók esetleg bővítik a dugót oldalirányba is, de hogy nem kiváltója, az tuti.
(szerinted egy hosszú egyenes szakaszon, jelentős ki-be csatlakozások nélkül nem lehet dugó? jártál már pl Németországban autópályán? a dugót az okozza, hogy több autó akar azon a helyen átmenni, mint ami időben átfér. Ezek után hátrafelé növekszik az egész, és a beragadó autók miatt esetleg széltében is (vagy csak ott is gondok vannak az áteresztő képességgel).
Egyébként ajánlom neked a reggeli autós közlekedést, nem igazán ragad be annyi autó, hogy annak dugót kéne okoznia, oszt mégis van:)

Ha én lennék a Magyar Király... 2012.11.21. 09:03:06

az öszes foghíjtelekre parkolóházakat építenék, és közlekedési alagutakat a Duna és a pesti belső részek alatt!

yxygan 2012.11.21. 09:03:57

@Reggie: Nem erre gondoltam...hanem arra, hogy ha két ember két autó helyett egybe ül, akkor máris felezted a közlekedő autók számát.

best of 2012.11.21. 09:04:21

a színházak, mozik bezárnak, közlekedni már nem lehet... marad pár romkocsmás bölcsész egyemista és majd megéltek a turizmus és a korrupció virágzó üzletágaiból

yxygan 2012.11.21. 09:06:48

@ubu1: No, igen, erre gondoltam én is...kellene a véletlennek kicsit segíteni és mindjárt több ezer autóval kevesebb ülne a dugóban, ami mellesleg kisebb is lenne.

Roltii 2012.11.21. 09:08:24

@yxygan:
fele akkora autó, fele akkora áteresztő képesség: ugyanakkora dugó.
(most is ez van, jóval kevesebb autó van a magas benzinárak miatt)

dr. Balta$ár 2012.11.21. 09:09:18

@ezüstszem: "Nem hordasz te kissé túl sötét szemüveget? Persze, én is ismerem a korrupció, meg a kapzsiság fogalmát és van néhány nem szeretem politikus arc is, no de, hogy csak ezek vannak, azt azért nem gondolom. Minden szakmában, hivatásban, dolgoznak rendes, becsületes emberek is. "

:)))))))) bruhhahahhahahahhahahaha:)))))) igen minden szakmában

de ez nem szakma... minden párt BŰBSZERVEZET...

hívhatod ezt szakmának... a mafiát
de akkor a hév rézkábel gyűjtők is szakma...

Goyo 2012.11.21. 09:34:13

@Crescendo: Nem, szerintem messze nem elhanyagolható a járművezetők szerepe a dugók kialakulásában. Ennek egyik fontos része a kereszteződésben való bent ragadás, a másik a bénázás, amikor pedig menni kéne.
Ha hozol nekem egyetlen egy tanulmányt, amely szerint a járművezetők szerepe elhanyagolható a dugók kialakulásában, igazat adok neked, ez így fair?

Az érvelésedet, miszerint a szabályszegők megbüntetése valamiféle sarc lenne, pedig képtelen vagyok felfogni. Szerinted alkotmányos jogként kellene rögzíteni, hogy a járművezetők bent ragadhassanak kereszteződésekben? Én annyit szeretnék, hogy leszokjanak erről a rossz szokásról, ha ez lehetséges pénzbeli büntetés nélkül is, hát hajrá. De kérlek szépen, állj ki a Kölcsey (Vásár)- József krt. sarokra vagy a Tompa - Ferenc krt. sarokra vagy a Kisrókus - Margit krt. sarokra vagy az Attila út - Alagút utca sarokra, és nézd meg mi történik dugóban! A kedves autós pajtások először egymást tartják föl, majd a villamost is, amin több száz ember utazna. De ez így szép, és aljas dolog lenne emiatt bárkit megbüntetni, nemde?

Pernahajder Viktor 2012.11.21. 09:47:29

@Goyo: van amikor be kell ragadni egy kicsit, különben sosem jutsz át.

PiBá 2012.11.21. 09:49:45

Röpke szakmai kérdés.
Miért jó az, hogy a hídon külső sávon lévő busz sávot a térre behozzák belső sávnak, majd a megálló után megy is a sáv ki a külsőbe?
Én a magam szerény eszével előnyét nem látom, de hátrányát igen, az ottani hatalmas busz forgalom miatt ezzel a megoldással sikerül a dugót még jobban növelni. Ez volt a cél?

Goyo 2012.11.21. 09:55:29

@Pernahajder Viktor: Jellemzően akkor, amikor a másik irányból érkező sor már beragadt.

Arthur55 2012.11.21. 10:05:11

Lányok, Fiúk !EMBEREK !

Ennek egyetelen célja , hogy az ellenzéki nagygyűlések és tüntetések eddigi megszokott helyét eltüntessék

Oszt Jónapot

Reggie 2012.11.21. 10:06:21

@yxygan: Ez az elmelet eleve egy baromsag. Jellemzoen a ket ember nem ugyan onnan indul es nem ugyan oda tart. Ha ez meg meg is egyezik, akkor jon a kovetkezo problema: mas idopontban mennenek vagy indulnanak vissza.
Raadasul stoppost vinni sem a legbiztonsagosabb dolog es a BKV jarmuvek allapotat is figyelembe veve van elonye annak, ha az ember nem osztja meg a kocsijat barmifele jotmenttel.

Az, hogy tobb ules van egy kocsiban nem azt jelenti, hogy meg kell tolteni. A csomagtartot se pakuljuk tele, pedig igy lehetne a postasfurgonok szamat csokkente. De te sem orulnel, ha lenne olyan szabaly, hogy amig legalabb felig nincs tele egy busz, addig nem indulna el a megallobol.

Reggie 2012.11.21. 10:07:42

@Reggie: pakoljuk es csokkenteni

azekezetnelkulitelseolvasom 2012.11.21. 10:40:35

az volt már hogy a metró átadásával az a tömeg ami most feljön a Ferenciek terére, és átszáll a 7-es buszra (de még előtte felvásárolja a Kossuth Lajos utcai nívós üzletek kínálatát: dörner kebab, angol turi stb.) na szóval ezek a tömegek a Kálvin téren fognak megjelenni, alul, de közben felszaladnak a térre hogy ott is öszevásároljanak mindent. Budapest szíve...

Környezettudatos 2012.11.21. 10:59:54

@Roltii: Talán azért van kevesebb autó, mert a belváros kezd üzletileg értékelhetetlenné válni. Soha annyi bezárt üzlet, üres irodaház nem volt, mint az utóbbi időben. Minden cég törekszik kifelé onnan, mert a dolgozói és az ügyfelek is ! panaszkodnak a megközelíthetetlenségre. Értem én, hogy egy 1800 fős irodaházban van 40 zöld ember, aki még nem múlt el 30 éves és bicajjal teker be, de van még 1750 családos/idősebb/kényelmesebb/stb. és azok is be akarnak járni. Ügyfélként meg elvárom, hogy a bankomnál le tudjak parkolni, ha nem, csak ezért is váltok bankot képzeld el. Nos, a belvárosba már csak mozi miatt járok, ha járok. Sem busszal, sem bicajjal, sem autóval nem megyek oda nagyon, mert nincs miért. Lehet most térkövezni, mert az jó, annak aki a pályázati pénz fölött opponál, hiszen a pénz morzsolódik az ide-oda toszogatás közben és 2mrd HUF-nál a morzsa is sok millió. :) De! Eljön az idő, amikor a szép térköves burkolatú kihalt belvárost a kevés ott lakó adójából kell fenntartani, mert az IPA képes vállalkozások kimenekültek onnan. Akkor kell majd tapsikolni igazán...ha lehet, őszinte mosollyal az arcon. :)

Környezettudatos 2012.11.21. 11:02:39

@Reggie: Én próbáltam ilyen telekocsit játszani...képzeld el, hogy megsértődtek az emberek, amikor azt mondtam, hogy 500 huf az ülés ára..."Há'demé'há'úgyismennél!" volt a reakció. Mondtam, ja, úgyis, egyedül, kényelmesen, nem várva senkire, nem szagolva senkit...de ha itt-ott várok valakire és szagolom, hallgatom a süket szövegét, akkor járuljon már hozzá a költségekhez...de nem. Azóta ezek mind sírnak továbbra is és volánbuszoznak, mert az jó. :)

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 11:09:10

@PiBá: Nem vagyok közlekedésmérnök, csak sokat járok az Erzsébet hídon. Nekem elsőre az jut eszembe, hogy Budáról Pestre jövet nagyon erős a forgalom a Márc.15tér-Rakpart irányba, ami keresztezi a buszsávot, sokszor fel is ér a dugó a szélső sávra, ezzel akadályozva a buszt. A buszsáv középen megoldással ez megszűnik + nincs csábítás (magyarázat) arra, ha valaki dugóban a buszsávon húz át az egész (vagy a fele) hídon, mondván: úgyis jobbra fordulok, "picit" hamarabb váltottam sávot.

Másfelől a megállóból kijövet szélső sávba váltás nem akadályoz senkit, mert a lámpát egyszerűen úgy állítják, hogy buszlámpa zöld, autólámpa 10-15mp múlva vált csak zöldre (mint már most is egyébként) és a busz huss kiszalad a megállóból - be a szélső sávba.
Hát így.

Lehet még egyéb magyarázat is, de nekem a fentiek tűnnek logikusnak.

Dugófanyalgóknak meg annyit, hogy a Kossuth Lajos u - Rákóczi út vonal eddig is dugult, ha a gyalogosátkelők lámpáját az Astoria és a most is létező többi lámpa kapcsolásához igazítják annyi változik, hogy nem a mostani első lámpánál áll a nagy sor (Szép u.), hanem már a Váci u-nál vagy a Fő u-nál. Ez a lefordulókat zavarhatja, de kis szerencsével csinálnak valami rendes, hosszú fordulósávot, és akkor nem esz baj. (remélem...)

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2012.11.21. 11:11:09

Nekem a barátnőm ott lakik a kérdéses övezetben. Már így is nagyon nehéz megközelíteni őt, van, hogy több időm elmegy parkolóhelykereséssel, mint amennyi idő alatt felérek vidékről. A kocsit odébb lerakni is lehetetlen. (márciustól novemberig épp ezért nem vagyok hajlandó kocsiba ülni, csak motorral járok)

Az egész környék egy ócska szar lepukkant fos környék. Nem lesz jobb ilyen változtatásokkal. Senki nem akar önszántából arra menni. Aki meg ilyen helyen lakva jól érzi magát, annak beteg a lelke!

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 11:15:45

@Reggie: Csak szólok, hogy a nagy szabad USA-ban, a szabad autózás mekkájában van olyan szabály, hogy akkor autózhatsz buszsávon, ha legalább ketten ültök az autóban.
Az élelmes pógárok meg (nagyobb) gyerekeiket viszik magukkal, vagy fizetnek vmi ráérő munkanélkülinek, hogy utazzanak velük, mert így gyorsabban odaérnek. Szóval lehet ilyen szabályt hozni pozitív motivációval is...

Persze Mo-on azonnal elkezdik majd árulni az élethű gumibabát (vagy baba felsőtestet), amit bekötsz az anyósülésen, hogy a rendőr + a kamera azt gondolja: ketten utaztok. Nomindegy, reméljük, lesz ez még jobb is nem csak rosszabb!

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 11:28:07

@Csumpi Hálidéj: Igazad is van meg nem is. Egyrészt az Önkormányzatnak tényleg kötelessége volna minden ház előtt legalább 2-3 parkolóhelyet biztosítani szüksége esetére, mert pl.: mi van , ha költözik vki, hol áll meg a taxi, amikor hazavisz, és a frissen megvásárolt 85kg-os mosógépet is épp elég a IV. emeletre felcipelni, nem kívánnék városnézésre indulni vele gyalog.
Az Önkormányzat meg sz@rik erre, nem csinál semmit, így az áruszállító az út közepén parkol, és én is az út közepén állok, amikor súlyosabb csomagot viszek anyósomhoz az 5.ker-be. Megoldás pedig volna pl egy egészen egyszerű is: kulccsal nyitható pár db "poller" (parkolásellenes vagy "Demszky" karó). Kulcs a házmesternél, min. egy napra előre kell kérni és máris egyszerű a megállás. Nem pedig rokkant parkol mindenhova, ahol 160eft, ha megállsz véletlenül, mert nem veszed észre a táblát...

Másrészt: én a belvárosban dolgozom, forgalommentes helyen, és azt kell mondjam qrva jó! Csend van, jó levegő, jól érzem magam, tényleg. Minden 1 köpésre van, 100 étterem, üzlet, fodrász stb. Szóval van ennek előnye is. Amikor kimegyek az utcára mindenhol sétálók (nem csak tourist-ok!), az emberek (sok fiatal) kiülnek a térre dumálni, a kocsmáknak-vendéglőknek kellemes a terasza, szóval tényleg nagyon élhető az egész. És igen: bringával járok munkába, vagy BKV-val (ok: néha autózom is, ha kell menni valahová de ez tényleg ritka).

A belváros pedig (szerintem) nem fog kihalni, csak luxus lesz itt lakni, az irodák-cégek is a drága irányba tolódnak majd el. Nem igaz, hogy nem lehet parkolni: mindenhol van 5-10perc sétára parkolóház, lehet parkolni. Ja hogy 5-600Ft/óra a díj? Igen annyi: nem kötelező használni, de lehet. Lakossági parkolás 15-20eft/hó parkolóházban, utcán ingyen. Ez azért nem akkora tétel, hogy egy belvárosi(!), autót fenntartó(!) lakó ne tudja kifizetni, ha akarja. Cserébe élhető(bb) környezetet kap + dühös kommenteket itt. Ha nem tudja (vagy nem akarja) kifizetni, akkor parkol az utcán, vagy elköltözik. Jelenleg nagyon sokan szeretnek itt és így élni és ezen nem változtat a posztbeli projekt, sőt javít rajta.

PiBá 2012.11.21. 11:35:06

@Popeye76: Tovább kérdezek/elmélkedek. Így is úgy is keresztezi a busz és a kanyarodó sáv egymást a hídfőn, ebben nincs változás. A téren viszont az eddigi párhuzamos közlekedés helyett keresztező lesz, amíg az egyik megy, a másik nem mehet. Ennek lassabbnak kell lennie.
A hídfőnél valahogyan hosszabb kanyarodó sáv kellene, hogy a kanyarodók elférjenek benne és akkor nem akadályoznák a buszt.

Dugófanyalgáshoz annyit, hogy nem növelni kellene a dugót. A mostani átalakítás sajnos ebbe az irányba mutat.

Mad Mind 2012.11.21. 11:42:56

@vau:
Nincs eus kötelezettség. Ez csak kamu. Ajánlás van.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 11:50:57

@PiBá:

"Így is úgy is keresztezi a busz és a kanyarodó sáv egymást a hídfőn," Én nem láttam rendes nagyításban a rajzot. Ha így van, (lesz) ahogy írod akkor nem látom értelmét én sem. Azt gondoltam, hogy a budai hídfőnél eleve középre hozzák a buszsávokat, ezt viszik tovább a Ferenciek teréig.

A dugónövelés-csökkentés kényes kérdés, szerintem nagyon sok szempontot kell(ene) elemezni ahhoz, hogy lássuk mi a leghasznosabb megoldás össztársadalmi szempontból. (helyi lakosok vs átutazók, környezetvédelem vs. gazdasági növekedés, gyalogosok vs autósok, bringások vs autósok, turisták vs helyiek stb stb.)

Én csak saját tapasztalatról tudok beszélni és ez a következő:
1. Belvárosba azért nem járok autóval, mert a dugók-forgalomszervezés-útfelbontások miatt ez nagyon lassú volna, és engem ez idegesítene. Napi szinten bringázok és BKV-zom, ha kell taxizok (ritkán kell) és ritkán autózok.
2. Ha mégis autózok, akkor igyekszem a Márc.15 téren parkolni, mert az Erzsébet híd jól járható és onnan már tudok "menekülni" kifelé.
3. Utóbbi időben, amikor mégis bekényszerülök a Petőfi Sándor u - Erzsébet tér - Madács tér környékre, minden változtatás ellenére (vagy éppen ezek miatt?) egészen jól lehet közlekedni. Persz nincs száguldás, de városi (Bp-i :)) viszonylatban egész jó.

Összességében tehát én személy szerint nem panaszkodom, inkább szeretem a helyzetet, mint nem, minden itt elhangzott hibája ellenére, vagy inkább azokkal együtt.

Tény, hogy ügyfeleinknek vagy a drága parkolóházat, vagy a BKV-t szoktam javasolni megközelítési módozatként, de eddig még senki nem panaszkodott ezért, inkább azt jegyezték meg, milyen jó helyen van az iroda.

PiBá 2012.11.21. 11:55:17

@Popeye76: Akkor Budán keresztezik a sávokat. Ha eleve középen lenne, érteném, de minek extra keresztezés?

Ez nagyon lényeges. A dugók kezelése nagyon kényes. Így van! De itt nem gondolták át az átalakítás további hatásait, csak lokálisan gondolkodtak.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 12:03:47

@PiBá: "Akkor Budán keresztezik a sávokat. Ha eleve középen lenne, érteném, de minek extra keresztezés?" Ezt az előző körben leírtam, hogy szerintem miért. Ez szerintem elég előny ahhoz, hogy vállalják a "plusz" keresztezést Budán. Az Erzsébet hídra Budán amúgy is alsóbbrendű útról fordul be a busz (legalábbis a sok 7-es, 173 stb viszonylat), innen nézve nem nagy különbség, hogy a középső, vagy a szélső sávba fordul.

Többit nem tudom, (sajnos) nem vagyok döntéshozó e témában.

Reggie 2012.11.21. 12:06:51

@Környezettudatos: Nyilvan. Ami nem az ovek, arrol nagyon kenyelmes rendelkezni.

@Popeye76: Mert az buszsav, igy ertheto. Ez sehol sem mond ellent annak amit irtam, sot jol alatamasztja, hogy ott is a 3..5 savon van dugo es nem az egy darab buszsavon(telekocsis savon). Magyarul az utazok toredeke hasznalja ki. Raadasul az, hogy feleslegesen cipeli valaki a gyereket vagy a munkanelkulit pont a celnak mond ellen, ugyanis felesleges utaskilometereket general, ahelyet hogy a meglevot strukturalna at.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 12:18:00

@Reggie: "az, hogy feleslegesen cipeli valaki a gyereket vagy a munkanelkulit pont a celnak mond ellen, ugyanis felesleges utaskilometereket general, ahelyet hogy a meglevot strukturalna at."

Ezt csak azért írtam le ide, hogy érzékeltessem: minden rendszert ki lehet játszani, és ha egy rendszert Mo-on vezetnek be, akkor nagy valószínűséggel ki is fogják játszani. Ezzel együtt nem tartom rossz ötletnek a pozitív diszkriminációt ez ügyben, csak a társadalomnak kéne felnőnie hozzá, vagy ha úgy tetszik az emberek gondolkodása kéne, hogy megváltozzon.

Környezettudatos 2012.11.21. 12:21:43

@Popeye76: Ebből nálunk az lenne, hogy ha már ott áll az út szélén a trafipaxozó biorobot, akkor leintené a telekocsis sávban közlekedőket is és anyakönyvi kivonatot kérne, hogy nem rokonom-e nekem az, aki bent ül az autóban rajtam kívül...és ha nem, akkor zsebbe 15000, "számlásan" 30000. Nem az embereknek kell felnőniük a szép dolgokhoz, hanem a hatóságoknak. Ha azok felnőttek, akkor hidd el, terelni fogják az embereket. Most az ügyeskedés felé terelik a tömeget.

Reggie 2012.11.21. 12:37:10

@Popeye76: Ertem en, csak pont ennek az igazolasara is jo. Igazabol az autozas lenyege a kotetlenseg es teljes rugalmassag, ami egy plusz utassal mar erosen korlatozodik, kivetel ha azok nem teljesen megegyezo programmal es cellal utaznak. Erre jo pelda az, hogy en is a kollegammal megyek meloban ugyan onnan ugyan oda, de ha felmerul, hogy nekem 5 perccel tovabb kell bentmaradnom vagy napkozben masfele el kell mennem vagy munka utan stb. stb., akkor mar inkabb megyek kulon kocsival. Es azert valljuk be nem tul gyakori az az eset, hogy ket egymashoz kozel lako embernek egyforma az idobeosztasa es az utazasi celpontjai.

PiBá 2012.11.21. 12:41:55

@Popeye76: A hídra felhajtók nagy számát figyelembe véve hatalmas a különbség. A szinte folyamatos forgalomban kell az azon a vonalon nagyon sűrűn járó buszoknak helyet csinálni a buszoknak a sávváltáshoz.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 13:10:07

@Roltii:

Jelenleg dugó csak ott van, ahol hozzápiszkált a dávid a lámpákhoz.

Meg egy-két nótorius helyen (Budakeszi reggel 7-8 között. Moszkva tér reggel 7:30-8:20 között.

Ne keverjük a dugót azzal, ha néha megtorpan az egyébként haladó forgalom.
Én azt nevezném dugónak, ha egy kereszteződés nem tud az ideje 100%-ban üzemelni, mert nem lehet átférni. Vagy amikor egy útszakasz az elméleti kapacitásának mindössze a kevesebb, mint 20%-át tudja átereszteni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 13:11:21

@Arthur55: Ebben is lehet valami. Építési területen nem lehet gyülekezni.

dr. Balta$ár 2012.11.21. 13:13:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: vagy háborúra készülnek megint...

mert a Deák téren is direkt volt rakáson a térkőburkolat...
na persze ott még kéznél is volt egy tank is...
meg pont arra járt egy tankhoz értő 56os...
akinek épp volt is a zsebében egy orsz tankhoz való aksi...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 13:14:47

@Környezettudatos:

Én nem kértem pénzt, szívességi alapon hoztam két embert. De mikor meg volt beszélve, hogy mikor indulunk, és én késtem azért, mert ők nem voltak készen, akkor nem vártam rájuk. Még pénzt sem kértem.

De elő akarták írni, mit hallgassak a rádión, milyen meleg legyen, stb....

Már ők is buszoznak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 13:16:55

@Popeye76:

Busz huss a szélső sávba:

Igen, de mi van akkor, ha az ott felgyülemlett autóktól nem tud kisorolni?

Lekanyarodók:

A vizzaduzzasztott lekanyarodók fogják kiütni majd a hidat.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 13:22:42

@Popeye76:

"csak luxus lesz itt lakni,"
- A luxuslakóknak van autójuk, és ha nem tudnak a ház elött megállni, akkor kiköltöznek a zöldbe, ahol saját garázsuk van, és nem kell hat háztömböt megkerülni, ha elindul valahova.

" az irodák-cégek is a drága irányba tolódnak majd el. "
- A drága irodát bérlő cégeknél nagyobb és drágább a kocsiflotta. parkolóhely kell nekik. esetleg ők is elhúznak oda, ahol tudnak parkolni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 13:27:50

@Popeye76:

"innen nézve nem nagy különbség, hogy a középső, vagy a szélső sávba fordul."

Van különbség! A Hegyalja-Döbrentei felől a lámpa folyamatosan engedi a forgalmat a hídra. Ha Budán akarod a buszt középre vinni, akkor meg kell fognod a két irányt. Ez azért szar, mert akkor azt az irányt is fogod, ami dél felé menne.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 13:40:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Szerintem az a megoldás, hogy különbözőek vagyunk.
Nekem van olyan ismerősöm, aki nagy autóval jár, szerintem elég gazdag is, mégis szeret a belvárosban lakni, és ott is lakik, pedig bárhol Bp-en tudna lakást (vagy házat) venni.
Ő azt mondja, hogy imádja a városi pezsgést, szereti, hogy minden 5 percre van: szolgáltatás, bolt, kultúra akármi. Szereti, hogy hamar hazaér munkából és nem ingázik stb. Szerintem van ilyen ember elég sok.

A cégeket pedig majd kirostálja a jelenlegi helyzet. Biztos, hogy a nagy autós ügyfélforgalmú helyek kiszorulnak a belvárosból (kövezzetek meg ezért, de szerintem ez nem baj), cserébe egyre nagyobb presztízs lesz a belvárosi iroda/székhely. Szerintem a Kecskeméti u - Petőfi Sándor u. már most kezd ilyen jeleket mutatni + a környező kis utcákban is egyre több az élet. Sok kisbolt (csoki, tea, kézműves stb) és sok kedves kis vendéglátó hely (kocsma, cukrászda, vendéglő) telepedett ezekbe a felújítás óta, és ez egyrészt jó, másrészt bevételt termel.
Szerintem van és lesz is helye az ilyen típusú belvárosi lakóknak és vállalkozásoknak, de ezt majd beszéljük meg 5-6 év múlva.

Összefoglalva: szerintem szélsőséges a véleményed azzal, hogy csak a kifelé mutató, káros tendenciákat és hibákat veszed észre, domborítod ki, a jó példákat (Ny-Európa városai) és a lehetőségeket nem látod meg ebben.

Nem, nem vagyok sem fizetett commentelő, sem V.ker Tóni jóbarátja, tényleg nem.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 13:44:37

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Kicsit konkrétabb válasz erre:
"" az irodák-cégek is a drága irányba tolódnak majd el. "
- A drága irodát bérlő cégeknél nagyobb és drágább a kocsiflotta. parkolóhely kell nekik. esetleg ők is elhúznak oda, ahol tudnak parkolni."

Akiknek fontos és/vagy jól érzik magukat a belvárosban ki fogják fizetni a parkolást/mélygarázst. Hidd el, egy jól menő cég költségvetésében főleg nem akkora tétel ez, hogy kikényszerítsen egy költözést.

Más, de ide vág: egy ismerősöm, kb 2-3éve keresett felső kategóriás irodát 80főnek, kifejezetten presztízs üzletágnak, kifejezetten belvárosba (ez ott a céges policy) és alig talált megfelelőt! Egyszerűen NEM VOLT! És ez kb. a 2009-es válság évében! Lehet, hogy azóta változott sok minden, de ilyen irányú kereslet volt, van és lesz, ebben biztos vagyok.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 13:49:46

@Popeye76:
Tény: Különbözőek vagyunk.

Írod, a bevában lakó ismerősöd szereti a pezsgést. Ő legalább megértette, hogy a belvárosban nem lehet falusi nyugalomban élni.

Én azt szeretem, ha hazaértem, akkor pihenek. Megvan a nyugalmam, és nem azt hallgatom, ahogy a szomszéd kölyke hegedül, a felettem lakók fürdenek, a másik szomszédék.....
Laktam bent, nekem nem jön be. Azt szerettem, hogy minden közel volt, de most jobban szeretem a nyugalmat, a csendet. Ha tehetném, a cégünk sem a körúton lenne, hanem valahol kint.

Környezettudatos 2012.11.21. 13:56:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Sokáig én sem kértem, de amikor minden napra volt kér ember, akkor már elgondolkodtam, hogy gyakorlatilag ők nyernek rajtam én meg nem keveset veszítek rajtuk, mert:

- elvesztem az autóval járás előnyeit és ez hosszú lista
- háromszoros terhelés miatt többletfogyasztásom van naponta kétszer
- háromszoros terhelés miatt az autó is jobban kopik, futómű, stb.

Ekkor jött az 500. És ekkor mentek vissza buszozni. :)

Környezettudatos 2012.11.21. 13:59:13

@Popeye76: Figyelj! Szerinted egy Raiffeisen kis cég? ...nos, náluk kikényszerítette a jó pár évvel ezelőtti helyzet, hogy nem bővültek tovább a belvárosban, hanem kiköltöztek a pusztába. Olcsóbb saját buszjáratot járatni. A székházukban ott vannak részlegesen, de bizony a bérlők is feltűntek. :)

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 14:01:31

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: "Ha Budán akarod a buszt középre vinni, akkor meg kell fognod a két irányt. Ez azért szar, mert akkor azt az irányt is fogod, ami dél felé menne."

Igazad van, ezt látom én is. (járok arra eleget)
Csak remélni tudom, hogy értelmes közlekedésmérnökök rendesen, szakmai szempontok szerint végiggondolt terve van a megvalósítás mögött.
Lehet pl. cél, hogy a forgalmat eltereljék a belvárosból, lehet, hogy kiszámolták, hogy az egész útvonal áteresztő képessége így lesz egyenletes, nem tudom.

Ez a közlekedésrendezés összességében akkora projekt, hogy nem lehet egyszerre megcsinálni. Valahol elkezdik, és mindenki csak remélheti,hogy a következő garnitúra politikai vezetés nem qrj@ szét azt, amit az előző megépített.

Én már annak is örülök, hogy legalább VALAMIT csinálnak.

Kicsit OFF ,de Ide kívánkozik, hogy:
1. A 2007-13 EU költségvetési időszakban Mo-ra jutó kb 8000Mrd HUF támogatás kb. 25%-át(=2000Mrd HUF) a közlekedésre akarja fordítani a mindenkori vezetés. (igen, FeriGordonViktor mindahányan). Ez átlagosan kb. évi 300Mrd HUF csak közlekedési beruházásra egész Mo-on, de az eloszlása olyan, hogy 2007-ben sokkal kevesebb, ezért most, 2012-ben sokkal több. Eddig a jó hír.
2. A 4-es metró ebből kb. 500Mrd HUF. Ez rettenetes pénz! Az országos 7 évi EU pénz 1/4-e! Irtozatos felelőtlenség (szerintem) egy nyamvadt projektre költeni (majdnem) a teljes közép-Mo-i 7 éves költségvetést!
3. A 8000Mrd HUF összes EU pénzből jelenlegi becslések szerint 3000Mrd be fog ragadni. Szerintem ez nem következik be, de arra számítok, hogy jelentős pénzt nem tudunk majd szabályosan elkölteni + amikor kifutunk az időből (azaz kb. 2012-2014-ben), őrült kapkodással minden marhaságra fogjuk elszórni ennek az egyébként bennragadó 3000Mrd-nak (éves magyar GDP 10%-nál jóval nagyobb összeg!) a jelentős részét. Indoklás: úgyis bennragadt volna, akkor inkább b@sszuk el! Ahelyett, hogy terveztek volna az okosok. Meg ahelyett, hogy 1,5évre leállították a teljes rendszert és kicserélték kb. az összes benne dolgozót!

Ezekhez képest (szerintem) az, hogy próbálják megváltoztatni Bp közlekedését inkább dicsérendő, mint elítélendő cselekedet. Várjuk ki a végét: akár működhet is.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 14:04:56

@Környezettudatos: Figyelj, szerintem a Raffi egy bank.
Hallottál már a Mo-i gazdasági és politikai-jogszabályi környezetről, ami a bankokat egyre kedvezőbb helyzetbe hozza, tőkehelyzetüket javítja, és az országot egyre kockázatmentesebb, vonzóbb befektetési környezetként pozicionálja, hogy beindulhasson a gazdasági növekedés?

No, ha ilyet nem hallottál az utóbbi 3 évben, akkor lehet, hogy arra is rá lehet vezetni Téged, hogy miért racionalizál és csökkent költséget minden bank (a Raffi is) mindenhol, ahol csak 10 fillérnyi lehetőséget lát.
Tovább is van mondjam még :)?

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2012.11.21. 14:07:43

@Környezettudatos: Remélem, pontosan kiszámoltad a + kg-okat és a pluszfogyasztást is a dugóban állva!
Figyelembe vetted azt is, hogy melyik alkatrészt milyen terhelésre méretezték az autós mérnökök, akik az adott típust tervezték, hogy a pontos %-os többletkopást is megkapd?

Ne viccelj már!
Ha azt írtad volna, hogy nem akarsz alkalmazkodni máshoz azt mondom, akár igazad is lehet, csak kissé önző vagy, de ez a duma, ez óriási...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 14:14:36

@Popeye76:
A 4-es metró egy földalatti villamos.

Tervezés: A terveknek ott kellene lenni, már rég meg kellett volna rendszerszinten tervezni az egész hóbelebancot Biatorbágytól Gyálon keresztül Dömösig, és amikor jön zsé, a már egyébként kész elképzelést kellene csak kidolgozni, nem pedig a kiskirályokat hagyni ötletelni.
Ezek az előzetes tervek lehettek volna akár egy kockás füzetben is.

Környezettudatos 2012.11.21. 14:15:13

@Popeye76: No, direkt kiemeltem, hogy nem most történt ez, hanem jóval régebben. A parkolás volt az egyik ok, amiért messzire mentek.

Azt írtam, hogy nem akarok alkalmazkodni másokhoz semmiben, ez volt az első eleme a listának. A másik két eleme is igaz, akár tetszik, akár nem. ha egy gumit nem 275 kg erő tol az aszfaltra, hanem 325 kg, az a gumi, a futómű kopását bizony negatív irányba mozdítja el, pláne a hazai hol aszfalt, hol meg luk utakon. És ha nem 1,4 tonnát viszünk, hanem 1,6 tonnát, az minden megállásnál terheli a féket kicsit jobban, és minden indulásnál többletüzemanyagot emészt fel, amíg felgyorsítod 50/70/100 km/h sebességre. Ha folyamatosan haladsz egy jó úton (nem magyar, hanem jó), akkor alig mutatható ki többlet terhelés és fogyasztás. Egyébként pont ilyen stílusban kezdtek az ingyenélők is számonkérni és csak azt tudtam nekik mondani, amit neked. Én fizetem, én élvezem, mindenki más mehet gyalog vagy felfordulhat éntőlem. :) Bocs.

Környezettudatos 2012.11.21. 14:16:38

@Popeye76: Ja, még annyit, hogy amikor egyedül autózom be budapestre naponta a munka miatt, akkor másfél hétig elég egy tank benzin, amikor hármasban mentünk, akkor egy hétig volt elég. Ez havi szinten egy tank benzin!

Roltii 2012.11.21. 14:18:00

@Popeye76:
most ne annyira futómű vagy motor kopását nézzed, hanem a belteret. Félelmetes/ijesztő, hogy a legtöbb ember mennyire nem tud vigyázni az autóra. Összerugdossák hátulról az első üléseket, szétülik, kidörzsölik az ülést, belekenik a kezüket, leeszik, leisszák stb....
Még akkor is plussz munkát/költséget okoz, ha szépen tisztán ülnek be, mert akkor is visznek be koszt rendesen, de általában nem így van (vagy én ismerek rossz embereket).
(hányszor láttam, hogy valamelyik idióta berúgta az ülés alá a szőnyeget, és inkább a kocsi szőnyegén taposott...ággh)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 14:22:14

@Popeye76:

"Ne viccelj már!
Ha azt írtad volna, hogy nem akarsz alkalmazkodni máshoz azt mondom, akár igazad is lehet, csak kissé önző vagy, de ez a duma, ez óriási... "

- Én konkrétan elmagyaráztam:
Az autó az én lelki egyensúlyomat szolgálja, menetrendjében és útvonalában hozzám igazodik. Ha én reggel csokis zsemlét akarok venni, akkor igenis egy megállóval előbb teszem őket ki, mert én lefordulok csokis zsemléért.
Ha én Klubrádiót, vagy Manowart hallgatok, az az én döntésem, mert a buszon a buszvezető is azt hallgat amit akar, és ott még fizetni is kell az utazásért.
Én ingben szeretek autózni. Ha -20 van, akkor is. Aki a 8 fokos buszhoz van öltözve, az csendben izzad, vagy buszozik.

Bárki utcabelit szívesen elviszek reggel, de nem igazodok hozzájuk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 14:24:33

@Roltii:

Nálam egyszer enni akartak hátul. Mondtam, hogy az étkezőkocsi a megállóban áll.

otapi 2012.11.21. 15:52:13

@Kakimaki0123456789: Van autóm.
Megállás-elindulásnál (max 10-re) kevesebbet fogyaszt, mint 40-60 között. Mondjuk az is hozzátartozik, hogy nem kövér gázzal kell elindulni...
A lényeg viszont továbbra is az hogy az adott útszakaszon áthaladó autók száma bizony csökken és minket az összesített szmog érdekel.

otapi 2012.11.21. 15:54:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az nem sokat jelent: az extra kicsi részecskéket - amik többek között a dízel füstben van és rákot okoznak - csak műszerekkel lehet kimutatni, az emberi orr nem érzékeli.

Roltii 2012.11.21. 15:56:36

@otapi: gondolkodj már!!!
SZerinted melyiknél több a fogyasztás:
a, 10 km/h-val 5 km-t
b, 90 km/h-val 5 km-t
Ha igaz lenne amit írnál, akkor a városi fogyasztás lenne a legalacsonyabb és nem az országúti...
Nem kövér gázon múlik, hanem az optimális értékeken. De az valszeg igaz, hogy alapjáraton kevesebb benzint fogyasztasz, csak kérdés, hogy milyen messze jutsz el ugyanazzal a liter benzinnel.
Tudod, nem mindegy, hogy max "t"-re vagy max "s"-re hajtasz...

otapi 2012.11.21. 16:09:14

@Dandie: Végre valaki számokkal is próbálkozik :)
"Tfh.: az autók nem alakulnak át kismadárrá/szublimálnak/változnak tiszta energiává"
Át ugyan nem alakulnák, ámde dönthetnek úgy a soförjeik hogy leteszik őket és el sem indulnak vele. Innentől kezdve a következtetésed is hibás.

"az 50 km/h-val haladó autó ötször gyorsabban teszi meg a távot, mint a 10 km/h-val haladó (aki következésképpen ötszöt tovább fog pöfékelni). Arra a tárgyitévedésre, hogy az 50 km/h-val haladó autó jobban szennyez, mint az alapjáraton dugóban álló autó, már mások kitértek."
Nos jó, azon lehet vitatkozni, hogy mikor fogyaszt többet _egy_ kocsi, ha dugóban áll vagy 50-nel megy. Abban tévedsz, hogy nem az a lényeg hogy egyetlen autó mennyit pöfékel, hanem az hogy az x darab áthaladó autó összesítve mennyit pöfékel. Ha a dugóban araszoló autók tf 2-szer annyit pöfékelnek, mint az 50-nel suhanók, még mindig ott van az a probléma hogy 10-szer annyian suhannak át 50-nel, mintha dugóban araszolnának. Melyik több? x*10 vagy 2x*100?

"Vegyünk egy egyszerűsített modellt. Most hagyjuk el a sebességet. Legyen például 10 autó/perc áteresztésű az út, és legyen 15 autó percenként, aki áthaladna. Az első körben 5 autó bent ragad. Megint jön 15 autó, de már az előző 5-nek is el kell mennie, vagyis a második körben, már 10 autó nem jut át. Ez egy geometriai sor. Minden percben 5-el többen állnak majd a ketereszteződésben. A 3. percben már senki nem jut át elsőre az újak közül.
Mivel a kocsik száma nem változik (továbbra is 15 autó/perc), de az áteresztőképesség a felére csökken (10/2 = 5 autó/perc), akkor már minden percben 10-zel lesz több autó a dugóban. Vagyis az i. autónak tovább kell várnia, hogy átjusson, mindaddig pedig ott áll és pöfékel. Ráadásul a dugó egy öngerjesztő folyamat, vagyis arányaiban nagyobb dugó keletkezik, mint amennyit indokolnának a számok."
Ez a jelenség csupán kb. 1-2 hétig áll fenn, ezután ugyanis az autók száma varázslatosan csökken. Mivel nem látod őket az utakon, biztos elszublimálnak, ja.

"Tulajdonképpen a hozzászólásod minden mondata egy standalone tárgyi tévedés."
Mondod te :)

"Ugyanannyi kocsi fog sokkal tömöttebb sorban, sokkal több időt állni, és eregetni a füstöt. "
Annyi kocsi amennyi ma egy nap átmegy az Erzsébet-hídon, nem férne el rajta ha mind egy időben akarna ott állni.

De mit izgulsz annyira? Marad a 2x3 sáv az tervek szerint is, jelentősen nem lesz kisebb a forgalom (és a pöfékelés) sajna.

Reggie 2012.11.21. 18:19:11

@otapi: Nem jol szamoltal. Azt kell megnezni, hogy egy adott x*y meretu teruletre hany auto fer. Mert ha az elejebol kisuhan 50-nel az elso sor, akkor suhan be a vegen 50-nel a kovetkezo sor. Tehat az x*y teruleten ugyan annyi kocsi van jelen mindig, fuggetlenul attol, hogy dugoban all vagy 50-nel megy. Tehat ugyan annyi kocsi termeli a fustot az adott teruleten, csak az a kerdes, hogy mennyit termel.

Roltii 2012.11.21. 18:21:08

@Reggie: sőt, dugóba picit több is van, mert kisebb a követési távolság a lecsökkent sebesség miatt.

Reggie 2012.11.21. 18:23:54

@Reggie: Sot igazabol tobb auto van dugo eseten, mint ha rendesen megy a forgalom(mert van kovetesi tavolsag).

Reggie 2012.11.21. 18:24:28

@Roltii: Na latom megeloztel, csak nem frissitettem.

ezüstszem 2012.11.21. 20:10:48

@Shopping: Irányító pozicióban is nagy különbségek vannak, de azthiszem értelek és egyet is értünk, vannak tapasztalataink... :-(
Úgy tűnik nekem, hogy a hatalom mindenféle formájával a legtöbb esetben valóban az ember elkurvulása (bocsánat) is megadatik.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.21. 20:31:22

@otapi:

"az 50 km/h-val haladó autó ötször gyorsabban teszi meg a távot, mint a 10 km/h-val haladó (

- Ott követed el a hibát, hogy azt feltételezed, a 10 km/h is konstans 10 km/h.

A 10 km/h úgy jön ki, hogy állok, elindulok, felgyorsulok 15-re, megállok, elindulok, felgyorsítok 10-re, megállok, eliundulok, felgyorsítok 30-ra lassítok 10-re, megyek 10-el, felgyorsítok 20-ra, lassítok, megállás elött rögtön gyorsítok 20-ra, megyek 20-al, fékezek, gyorsítok 20-ra, lassítok 5-re........

50-el haladok 50-el.

Jó tanács: Mivel fogyasztásról szemmel láthatóan nincsen fogalmad, próbálkozz meg a mechanikai munka kiszámításával.

otapi 2012.11.22. 11:37:26

@Reggie: Hát ja - ha nem szűkítjük az úttest felületét, akkor valóban ez a képlet. Ezért írtam ezt feljebb valakinek:
"De mit izgulsz annyira? Marad a 2x3 sáv az tervek szerint is, jelentősen nem lesz kisebb a forgalom (és a pöfékelés) sajna."

Úgy lenne valós forgalom- (és szmog-) csökkentés ha a jelenlegi 2 x 3 sávot lecsökkentenék 2 x 2 sávra (amiből egy sáv buszsáv maradna, ahogy most is).

Reggie 2012.11.23. 17:34:13

@otapi: De ugy is lehetne csokkenteni, ha novekedne a megengedett sebesseg es a zoldhullam idotartama, mert ugy none a kovetesi tav. Igy a forgalom is javulna es a szennyezes is csokkenne.

otapi 2012.11.24. 17:25:58

@Reggie: Benne vagyok, de akkor a belvárosban ne is lehessen le meg fel hajtani, mert az csak lassítaná az átlagsebességet. Keresztforgalom meg aztán pláne ne legyen.
Jobb helyen amúgy ezt alagúttal vagy emelt szinten - lábakon - vezetett úttal oldják meg.

Balt 2012.11.26. 13:58:33

Tény, hogy a Kossuth Lajos utca - Rákóczi út a város (ország, sőt, Kárpát-medence oppardon: Pannon-térség) tengelye mára szégyenletesen lepusztult, de talán nem (vagy nem csak) az autóforgalom miatt.

Messzemenőkig ellenzem a "tengely" korszerű műtárgyainak (Erzsébet-híd, íves aluljáró) funkcióinak mesterséges bénítását, sőt, azok megszüntetését.

Belegondolt-e valaki, hogy milyen funkcionalitással bír a "leendő" (2*3 sávos) Erzsébet-híd a belebarmolás után...? Vagy ez is majd a "hídi vásár" funkciót hordozza, mint a Lánchíd? (Ott akár még helye is lehet ennek hétvégi nyárestéken, nem vitatom. Azonban a Széchenyi tér átrendezését itt is elhibázott döntésnek vélem.)

A Kossuth L. u. jelen forgalma (csúcsidőn kívül) talán már nem igényel mesterséges beavatkozást, vagy ha igen, a 4. metró miatt ritkítandó (egyébként azt eddig is teljesen kiváltó) 7-173-as buszjáratok és a metrófinanszírozás miatt kötelezően bevezetendő dugódíj elintézi...

Nem mondom, hogy a burkolat nem érett cserére, de ezeket a műtárgyakat vétek megsemmisíteni (remélem, csak feltöltik, bár "állagmegóvásnak" az sem az igazi), az Erzsébet-híd így meg egy féllábú óriás lesz. Ezt akarjuk?

Balt 2012.11.26. 14:06:46

@altimus: - "eszak-del fold alatti osszekotes a duna vonalaban (pl. a budai rakpart szetszedesekor ott meg lehetett volna csinalni egy 2x3 savos fold alatti atjarot."

Sőt, a szentendrei HÉV is folytatható lett volna (aka 5-ös metró), bár azt hiszem azt kb. a körút vonalában képzelik. (Nesze neked méregdrága Combino-projekt, ill. a körút 15 éven belüli immár harmadszori felújítása...)

Úgy látszik, organizációról még nem hallottak városépítészeink - politikai oldaltól függetlenül. (Ill. ez eddig elég egyoldalú volt... bár valami azt sejteti, hogy két év múlva megint az lesz.)

Balt 2012.11.26. 14:07:45

@altimus: Ja, a lényeg: tökéletesen egyetértek. :)

(Egy bp.-i Fidesz-szavazó...)

Balt 2012.11.26. 14:29:32

@ubu1: Tökéletesen egyetértek.

"A poszt nem ad magyarázatot az autós aluljáró befedésének hasznára."

De nem ám! Ettől még lehetne a Kossuth L. utcán akár hosszában is zebra, az Irányi-Károlyi(-Szabadsajtó) utcai forgalmat nem érintve. Mint ahogy van is a Puskin előtt.

Vétek felszámolni egy korszerűnek mondható műtárgyat - vagy ezzel tkp. maga az Erzsébet-híd léte kérdőjeleződik meg...

Balt 2012.11.26. 14:34:29

@yxygan: Megoldás: kétüléses roadster vagy ez: :)
totalcar.hu/tesztek/2012/11/15/renault_twizy_halalkanyar_a_villamosszekben

Így mindjárt kisebb lesz az effektív veszteség, szükségszerűen <50%. :))

(Ellenberger lehetne mindenkinek saját metrója - ha meg tudja tölteni utasokkal... Bár jegyezzük meg, ez a fővárosnak sem lesz egyszerű a 4-es metró esetében...)

Balt 2012.11.26. 14:41:26

@yxygan: Ez még a demszkysta forgalomcsillapítási hóbort lehet. Eredményeit lásd az M3-ason, a kivágott Városligeti platánokban és -közvetve - pl. a jelen Kossuth Lajos utcában...

Balt 2012.11.26. 14:46:39

@lfleto: "mint itt a Kossuth Lajos utca. Az kérem szépen egy vicc, és az a bűn, ha egy felelős város vagy országvezetés úgy hagyja... Már húsz éve meg kellett volna csinálni ezeket a beruházásokat, akkor nem csak Prágára lenne kíváncsi mindenki, aki a tengeren túlról jön..."

Ebben tökéletesen igazad van: a Kossuth L. u. maga a város (vagy ha úgy tetszik: a rendszerváltás) jelképe és szégyene egyben. De nem hinném, hogy a VÁROSI forgalomból kikapcsolható az Erzsébet-híd, ezzel együtt meg a vázolt elképzelés nem old meg semmit, sőt... A meglévő, használható, hasznos műtárgyakat vétek elpusztítani.

Balt 2012.11.26. 15:05:19

@Dandie: "Ugyanannyi kocsi fog sokkal tömöttebb sorban, sokkal több időt állni, és eregetni a füstöt."

Nem belefolyva az algebrai bizonyításba :), az nyilván árnyalja a képet, hogy - fentiekből levezetve, némi tanulási idő után - az autósok más folyosókat fognak választani. Távolabbról nyilván szóba jöhet a Lágymányosi- és a Megyeri-híd, közelebbről a Petőfi- és a Margit/Árpád- (még közelebbről zárójelben: a Szabadság- és a Lánchíd), de az adott számú autó valahol át óhajt kelni a Dunán. Ebből kvázi kivenni egy 2*3 sávos utat a város tengelyében bűn, még akkor is, ha jogos(?) igény a gyalogos/bevásárló turistáknak Nagycsarnoktól elzarándokolni a Batthyány-örökmécseshez... (Amibe esetleg 2*25 lépcsőfok esetleg még beleférhet, uram bocsá: akadálymentesítve, de akár még egy zebra is beleférhet, ha már a Puskin előtt úgyis van.)

Balt 2012.11.26. 15:07:19

@De gustibusaut bene, aut nihil: Ezt feszegetem én is, "megkésve bár"... :)

Balt 2012.11.26. 15:20:02

@Reggie: Na, későn jöttem a felvetésemmel: :)
@Balt:

Balt 2012.11.26. 15:28:28

@Kakimaki0123456789: "Sajnos nálunk (is) pártpolitikusok nyertek, azóta sem történt kb. semmi. Ja csak már jó 2 hónapja reszelik az M3-on azt a kib.szott felüljárót..."

Ez tuti, hogy nem kerületi, de még csak nem is fővárosi projekt. (Egyébként nyilván közbeszerzés alapján, csúcsidőn kívül, tehát nem látok benne kivetnivalót.)

Balt 2012.11.26. 15:47:24

@múltidéző: Kimondva(?)-kimondatlanul, szerintem a közforgalom elől távlatilag elzárni tervezik a Károlyi-Petőfi kapcsolatot. Ha már "belvárosi főutca"...

Balt 2012.11.26. 15:54:24

@dr. Balta$ár: Bubó, te ugye szakavatott/szakértő (uram bocsá: szakbarbár) vagy a kérdésben? (Nem provokáció, komolyan kérdem. Mert akkor jó volna végre komolyan vehető indokokat is olvasni tőled, nem bánom, akár a saját stílusodban. Amit egyébként kedvelek.)

Balt 2012.11.26. 16:12:13

@PiBá: "Így is úgy is keresztezi a busz és a kanyarodó sáv egymást a hídfőn, ebben nincs változás."

De legalábbis a budai hídfőn - ha jól értem. Így bizony 2x fix keresztezés van a forgalom zömével - mert a Rudas felől és a Márc. 15. térre kanyarodók szerintem a "kisebbség"...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.11.26. 18:35:11

@Balt:

Dugódíj

vastagbor.blog.hu/2012/06/19/dugodij_nelkul

Idézet:
Ez alapján persze már sokkal érthetőbb: az EU-nak beadták, hogy
- 2012 végén már utasok százezrei fognak utazni a 4-es metrón
- 2013-ig építünk rengeteg P+R parkolót, felújítjuk a vonalakat, veszünk új járműveket, növeljük a kapacitást
- meglesz a Körvasúti körút új Duna-hidakkal
- majd utána bevezetjük a dugódíjat.

És hogy állunk most?
- bevezetjük a dugódíjat.
süti beállítások módosítása